-->

2014. november 22., szombat

II. Fejezet - 20. Rész

2014. Március 29. Szombat

/ Lizzie szemszöge /

Átbasztak. Kihasználtak. Szó szerint.
Reggel alig bírom felfogni ami történt, de ahogy lassan kinyitom a szemem rájövök, hogy ez a valóság és igen, minden megtörtént.

Rosszul érzem magam. Nem azért, mert tegnap akaratom ellenére is lefeküdtem egy szinte teljesen idegen pasival, aki 13 évvel idősebb nálam. Nem is azért, mert hányásszag van a nappaliban, sem azért mert még ennek ellenére is éhes vagyok. 
Hanem mert Beau tökéletesen úgy kezelt, mint egy kurvát. 

De ha visszamehetnék az időben, lehet mindent ugyanúgy tennék.

/ Eleanor szemszöge /

- Reggelt' - motyogja a számba Tom, majd egy puszit nyom rá.
- Mmm.
- Készítettem reggelit - mondja és ekkor veszem észre, hogy már nem pizsamában van.
- Ez kedves tőled - mosolygok. - Főleg a tegnapi nap után.
- Hé - húz fel az ágyról, majd állít maga elé. - Már semmi nyoma a tegnap estének. Nem is fogja megtudni senki sem, engem pedig nem érdekel.
- Köszönöm - súgom lebiggyesztett ajkakkal, mire bólint és kihúz magával a szobából.

A konyha az emeleten van, ezért lépcsőzünk. Ám mielőtt felérnénk, Tom megállít.
- Bocs a lány miatt  - biccent a kanapé felé, ahol az említett alszik.
- Mi? - súgom felhúzott szemöldökkel.
- A bátyámé a második emelet, a földszint az enyém, viszont az első közös - magyarázza, aztán megrázza a fejét, de én még mindig nem értem a helyzetet.

Meg vagyok lepődve, a szívem a torkomban dobog, próbálok nem kiesni a szerepemből.
- Amanda? - súgom, aztán közelebb lépkedek hozzá.
Halkan szuszog, a vékony takaró a nyakáig fel van húzva.  Nincs szívem felébreszteni, de mégis megteszem.
- Amanda! - mondom halkan, de eléggé hangosan ahhoz, hogy felébredjen.
Lassan megfordul, és kis híján leesik az ágyról. A szemei pedig nem csak ettől, hanem tőlem is kipattannak.
- El? - kérdezi, mire összeszorítom a számat és a szemeimet is.
- El akarsz menni? - kérdezek vissza, de tudom, hogy az előbb nem így értette.
- Mit keresel itt, Emily?


 ____________________________________


- Majd találkozunk - csókol meg Tom.
- Az éjjeliszekrényeden hagytam a számomat - hazudom. Tudom, hogy többet nem fogunk találkozni, ahogy azt is, hogy rosszul döntök, amiért itt hagyok egy ilyen jó embert. De így kell lennie.
Bólint én pedig mosolyogva fordítok neki hátat és ülök be a taxiba, Liz mellé.

- Sajnálom - mondom, aztán megsimítom a kezét.
- Mit?
- Tom mesélt a bátyja... szokásairól.
Teljesen elvörösödik - Ó.
- Ígérem, többet nem lesz ilyen. Kibérlünk egy szép lakást és minden rendben lesz.
- Jól vagyok - rántja meg a vállát, de a szemei csillognak a könnyektől.
- Bántott?
Megrázza a fejét. Túl gyorsan rázza meg.
- Csak kihasznált és...
- Rosszul érzed magad miatta - fejezem be, mire bólint.


/ Lizzie szemszöge /

- Mi ez a hely? - nézek körbe a lakásban. Már ha lehet ennek nevezni. El csak megrántja a vállát.
- Nagyon sok pénzt vettünk el, tehát ha keresnek, az első helyek drága szállodák lesznek.
- Azt mondtad egy szép helyet veszünk ki - motyogom, miközben végighúzom kezem a szekrényen. A por megragad az ujjamon. Undorító. - Ki kell takarítanunk.
- Rendben, rendben - hadarja, és ledobja a válláról a táskát. - De előtte még pár dolog.

Leül az ágyra, és gyengéden megpaskolja maga mellett a helyet. A por láthatóan felszáll a levegőbe és fintorogva a földre ülök. Még ez is tisztább.
- A kártyákat többet nem használhatjuk, mert rögtön megtalálnának minket - mondja. - Ez fontos Liz, kérlek ne használd többet.
Bólintok. Ezt eddig is tudtam.
- Hamis nevet használunk, de nem tudok kamu személyiket csináltatni - biggyeszti le az ajkát. - Szóval próbáljunk nem bajba kerülni. Semmi pia vásárlás, gyorshajtás, hasonlók.
- Ezt mondani sem kellett volna - motyogom. - Könyörgök, takarítsunk ki itt!
Mosolyogva bólint.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon nagyon jó rész lett..:D És és nem tudok mit mondani ez valami elképesztő volt..;D Siess a kövivel pls..;)))
    U.I.:Első komi..:D

    VálaszTörlés
  2. Perfect... alig varom a kovit *-* holnap is lesz resz ugye? ♥

    VálaszTörlés
  3. Egyszeruen imadom mint az osszes tobbit. Nagyszeru! Nagyon nagy rajongod vagyok mert nagyon jol irsz es varom a kovit :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó rész lett! :) Remélem a kövi részben a srácok szemszögéből is láthatjuk az eseményeket:3

    VálaszTörlés
  5. Nagyoon jó rész! Már kíváncsi vagyok hogy eközben a srácok mit csinálnak! :)) siess a kövivel!:))

    VálaszTörlés
  6. Azert, kivancsi vagyok mi van a fiukkal :"DDD
    Amugy asdfgh perf ❤
    Koviiit❤
    Pusziii xX

    VálaszTörlés
  7. úristen ez is mint a - többi is - nagyon jó*.* várom a kövit:$$

    VálaszTörlés