-->

2014. október 24., péntek

II. Fejezet - 13. Rész

2014. Március 12. Szerda

/ Harry szemszöge /

- Visszautazhatunk Londonba - mondja Kellan és harap egyet a szendvicséből. - A veszély elmúlt. Már csak pár kósza 5SOS irányzat támogató van, ők pedig nem jelentenek különösebb veszélyt. Mi is tudunk velük végezni.
- Remek - mondom. - Akkor a 14:30-as gépre foglalok jegyeket.
A többiek bólintanak én pedig a nappaliba megyek és felnyitom a laptopot. Tudom, hogy Liz mellettem ül, de nem zavartatom magam. Eszem ágában sincs arrébb menni. Ő viszont azonnal cselekszik és a kanapé végébe kucorodva nézi tovább a tévét.
Bár nem örülök neki, hogy ezt tette, mégsem vagyok nagyon lelombozódva, hiszen azokat a videókat nézi, amit Louis adott neki.

Miután lefoglalom a jegyeket hátradőlök a kanapén, hogy élvezni tudjam a videót. De végül nem azt nézem, hanem Liz arcát. Egész nap tudnám bámulni. Látom, hogy az arca elpirul a kíváncsi tekintetem miatt. Lejjebb hajtja a fejét és úgy nézi tovább a tévét.

Talán fél óráig bámulhattam őt, de ennyi idő után akaratom ellenére is abba kellett hagynom. Indulnunk kell a reptérre.
Felkelek a kényelmes pozíciómból és teljes testemmel Liz felé fordulok. Idegesen vakarom a tarkómat. Nem akarom, hogy ez rosszul végződjön.

- Mm... Át kellene öltöznöd... már ha szeretnél... mert nemsokára indulunk - mondom és fejben pofon vágom magam a dadogásom miatt.
Nem válaszol, csak egy pillanatra rám néz, majd bólint.


___________________________________

/ Lizzie szemszöge / 

Írországból repülővel jöttünk Londonba. Nem a palotába mentünk vissza. Egy kertes házban vagyunk. Jobban mondva egy villában. Egy hatalmas luxus házban

Igazából nem sokban különbözik a palotától. Feltűnő, hatalmas és gyönyörű. Bár sokkal jobban laknék otthon. 

- El.... - szólok utána, de túl halk vagyok, így bemegy az egyik szobába. - Perrie!
- Hm? - fordul felém. 
- Lennél velem... egy szobában? - kérdezem. 
- Sajnálom Liz, de Zaynnel már megvan a közös szobánk. 
Szomorúan bólintok.

Végigsétálok a folyosón egy üres szoba után keresve. Közvetlenül a fürdő mellett találok egyet, így bemegyek és levetem magam az ágyra. Pont olyan amilyennek képzeltem: modern és irtó drága cuccok összessége van itt bent. 
Ahogy fekszek az ágyon lassan lehunyom a szemem. Majdnem elalszok, mikor ajtó csikorgást hallok, aztán azt becsapódni. 
- Hey Hercegnő - dobja le a földre a csomagjait Mario. 
- Ti is itt fogtok lakni?
- Én is örülök neked - vigyorog. 
- Nem így értettem - morgok.
- Igen - mondja, majd körbesétál a szobában. - Külön öröm pedig, hogy a szoba társad leszek. 
- Nem alszunk egy ágyban. 
- Még szép, hogy egy ágyban alszunk - mosolyog. - Már aludtunk, és nem áll szándékomban a földön éjszakázni. 
- Akkor majd éjszakázok ott én - mondom idegesen. 
- Ne csináld már! - fakad ki. - Aludtunk már együtt, nem történt semmi. Nem foglak bántani, szóval semmi sem lesz.
- Nem. 
- Nem arra kérlek, hogy légy a feleségem, csak hogy aludjunk együtt. Csak aludjunk.
- A föld is kényelmes szerintem... 
Félbevág egy hangos sóhajtással. - Hozok chipset és narancs levet - mondja. - Videózhatnánk.
Ez már határozottan tetszik. Bólintok. 
- Öltözz át addig valami kényelmesbe. A kék táskában vannak a ruháid - mutat a földön heverő tárgyra. 
Újból bólintok. Megvárom, amíg kimegy a szobából, aztán a táskához lépkedek és kiszedek pár cuccot. Egy fekete melegítő nadrágot és egy ugyanilyen színű pólót. A hajamból kiszedem a gumit és megvakarom a fejem. Jó végre így lenni. A fejem már fájt az erős copftól és a testem a kényelmetlen ruháktól. 


Mario pár perc múlva visszatér. A kezeiben két nagy tál, tele chipsszel, a hóna alatt pedig két üveg rostos narancslé van.
Az ágyra rakja a tálakat én pedig elveszem onnan az egyiket és az ölembe rakva falni kezdem a benne lévő nasit.
A tévé elé lép és a lejátszóba rakja a cd-t, majd leveszi a felsőjét és az ágyra mászik.
Lehajolok és felveszem a szőnyegről a pólóját, majd hozzávágom. 
- Nekem így kényelmes - rántja meg a vállát és maga mellé rakja a pólót. Én viszont újból felveszem, de most már nagyobb erővel dobom meg vele. 
- Rendben, rendben - teszi fel a kezeit, majd magára húzza a ruhadarabot. - Örülsz? - kérdezi én pedig bólintok. 
A tévében ezután elindul a videó és innentől már csak azt nézzük.


_____________________________


/ Harry szemszöge / 

- Óvatosan kell hozzá közeledned - mondja Louis. - Csak halkan beszélj hozzá. Ne emeld fel a hangod, ne tegyél semmilyen hirtelen mozdulatot. Ha ideges vagy még csak hozzá se szólj. 
- Oké, értem - bólintok. 
- Légy hozzá kedves - folytatja Liam. - Apránként próbálj meg hozzá közeledni. Ha egy nap beszéltél vele, de látod, hogy nem partner benne, akkor hagyd az egészet. 
- Rendben, nem kell pesztrálni - morgok idegesen. - Amúgy is, azt valahogy elfelejtettétek, hogy titeket is utál. 
- Csak mi képesek vagyunk arra, hogy ne kergessük ki a világból - mondja Niall. 
- Baszd meg. 
- Már megvolt neki - vágja rá Zayn, mire mind gyilkos pillantással meredünk rá. 


/ Perrie szemszöge / 

- Mondott neked valamit? - kérdezem Eleanortól. 
- Nem igazán szoktunk beszélni - rántja meg a vállát. - Senkivel se beszél...
- Csak Marioval - vágok közbe. 
- Csak Marioval - bólogat. - Na jó, elég ebből. Mi van közted és Zayn között? 
A szemöldököm összeráncolom. Erről meg honnan tud? 
- Azt akarja, hogy menjek el - mondom. - Aztán a másik pillanatban pedig arról beszél, hogy járnunk kellene. 
- Micsoda? - neveti el magát Eleanor. - Mikor kért meg, hogy járjatok?
- Nem kért meg - rázom meg a fejemet. - Egyszerűen csak arról kezd el beszélni, hogy milyen előnyökkel járna, ha együtt lennénk.
- Oh. És ezt mikor szokta mondani?
- Leginkább, miután szexeltünk - nevetem el magam. - Ha pedig visszautasítom, akkor mondja, hogy inkább menjek el. 
- Ez teljesen idióta - röhög még hangosabban. 
- Oké, rendben - intem le mosolyogva - És mi van Louissal? 
- Egyfolytában a biztonságos... 
- Szexről - mondom, mire elpirulva bólint.
- Egyfolytában arról beszélt. Aztán pár napja úgy jött haza, hogy elköttette magát - mondja és lehajtja a fejét. 
- Ezt talán ajánlanom kellene Zaynnek - nevetek fel, de egyből abbahagyom, mikor meglátom Eleanort sírni. 
- Hé - simítok végig a hátán. 
- Meg sem kérdezett, hogy én mi akarok - szipog. - Mi van, ha családot szerettem volna? 
- Te...
- Igen, talán kicsit később szerettem volna családot alapítani - motyogja. - De már teljesen mindegy. 
- Nyugodj meg drága - vigasztalom, de semmire sem jutok. Csak nekem is rosszabb kedvem lesz.

Hova az istenbe kerültem, hogy mindenkinek egy darab szar az élete? 


/ Louis szemszöge /

- Te teljesen hülye vagy - dől hátra a székben nevetve Liam.
- Csak nem akarom megbántani - mondom. - Biztosan nem fogadná jól, ha azzal bombáznám, hogy gyereket akarok tőle.
- Nem tudom mi nagyobb őrültség - nevet Zayn is. - Hogy azt hazudtad, hogy elköttetted magad... vagy, hogy azért hazudtad ezt, mert gyereket szeretnél tőle.
- Rendben, elég lesz, még meghallják - csapok az asztalra.

Óvatosan Harryre sandítok, aki mosolyogva megrázza a fejét, majd megütögeti a vállamat és elmegy.
 Veszem az adást és utána megyek. Egy üres szobába megyünk, becsukom magam után az ajtót.
- Ez nem hiszem, hogy jó ötlet lenne... - mondja a tarkóját vakarva.
- Ne már haver! - sóhajtok. - Legalább te ne csináld ezt.
- Komolyan mondom Louis. Amíg mi vagyunk hatalmon, addig nincs biztonságban a gyerek. De utána sem. Ráadásul képtelen vagyok felfogni, hogy ilyet hazudtál Eleanornak.
- Csak féltékeny vagy - nevetek.
- Te meg egy idióta - mosolyog. - De ahogy akarod. Nem az én döntésem, de ha az enyém lenne, nem tenném ezt.
- Örülök, hogy már nem vagy egy erőszakos faszfej - mondom vigyorogva.
- Az vagyok - morog. - Csak te vagy egy érzelgős picsa.

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

 
 
Sziasztok!
Remélem tetszett a közkívánatra megírt rész :P
Kicsit betekintés nyertetek a többi lány életébe is, ez most már valószínűleg így lesz.
Ha tetszett iratkozzatok fel, írjatok kommentet, pipálgassatok.
U.i. Kezeket fel, aki megy Bécsbe a One Direction koncertre!
Csók, Doth Lee Xx




6 megjegyzés:

  1. Aaaaaa ❤❤❤❤ Remelem szuletik majd egy kicsi Louis vagy egy kicsi El , vagy mind2 ❤❤ imadtam ❤ olyan ahshdbfhndnbs a blog *------*
    Remelem a kovi reszbe azert elmondja Louis h gyerekeket akar ❤❤❤❤❤❤
    Holnap hozod a kovii reszt???

    VálaszTörlés
  2. AHhhw nagyon jó lett:)
    Én valószínű hogy megyek csak még nem tudom kivel:s na mindegy majd csak lesz valaki:)
    nagyon jó rész let:)

    VálaszTörlés
  3. Wííí... Már is új rész *.* ami (mint mindig) most is elképesztő lett!!;D Siess a kövivel pls!!;))

    VálaszTörlés
  4. Azta *.* nagyon jo lett. Ma is jon uj resz?

    VálaszTörlés
  5. Szia :)
    nekem tetszett, hogy a többiekről is írtál. :P
    várom a kövit. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
  6. Na Helló!
    Elég régen írtam,de ugye suli volt/van.Őszi szünet ennek nagyon Örülök mert tömérdek számra olvastam a részeket<3 Istenem annyira szeretem.Hogy tudsz ilyen jól írni?? Annyira beleélem magam,bombasztikus az egész.Tökéletes.Mindig valahol robban a bomba.Csodás vagy.Hozzd hamar a kövit<3<3<3<3<3 .!!!
    puszi:Nóri

    VálaszTörlés